Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy mitől függ az, hogy mennyire könnyen kerülök kapcsolatba a másik emberrel. Miért van az, hogy valakinél elég a másodperc törtrésze, valakinél picit hosszabb folyamat, és valakinél pedig több év után sem törik meg a jég? Miért van az, hogy valakinek a világ legtermészetesebb módján árulom el a legbelsőbb zugaimat - nem is gondolva arra, hogy ezzel mennyire sebezhetővé válok - másnak pedig csak értelmetlenül nyökögök, amikor egy picit komolyabb témára terelődik a szó? És miért van az, hogyha az egyikkel nekiállok 'lelkizni', akkor jobban járnék, ha a falnak beszélnék - a másik szemében viszont még a mondatom felénél meglátom az ismerős csillogást? A mai napig nem tudom a választ, és ez egy olyan rejtély számomra, aminek a nyitjára talán nem is akarok rájönni. 

Nem panaszkodhatom, mert igazán sok beszélgetésre volt lehetőségem az elmúlt héten - a mai este azonban olyan volt, hogy még mindig futkározik a hideg a hátamon. Rózsámmal sustorogtunk egy kicsikét, nem, nem váltottuk meg a világot, csak tudtunk őszinték lenni, amitől most könnyűnek érzem magam, és olyan jó arra gondolni, hogy most már vannak közös titkaink is. Kisültek a tükörneuronok, elégedetten fáradt vagyok, jó még ezt az egészet emésztgetni egy kicsit. tomi fogalmazta meg ezt egyszer úgy, hogy olyan ez az érzés, mint amikor kicsi korodban, már félálomban a szüleid a helyedre visznek, és jól betakargatnak. És még álom és ébrenlét határán is tudod, hogy biztonságban vagy, és körülvesz a szeretet.

Rámsimítja az álom
Sugárzó, szép tenyerét,
S kiformálja szivemből
A béke rozskenyerét.

 

(Tóth Árpád: Rozskenyér)

 Sok-sok minden kavarog át most rajtam, hála azok miatt, akikkel valaha összeért a lelkem egy darabja, pici szúrás azok miatt, akikről lepattantak a próbálkozásaim, és nem tudom a fejemből kiverni azt az ismerősöm sem, aki talán a legszebb lélek, amit valaha láttam, akivel ez a találkozás talán létrejöhetett volna, ha időben észbekapok, és mégis, annyit, de annyit kaptam tőle, hogy nem is tudom megköszönni, és aki nélkül nem létezne ez az oldal.

Köszönöm, hogy vagytok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.